Csak egy naplóbejegyzés, egy aktuális helyzetjelentés. Történések velem.
Azt hiszem az lesz a legkézenfekvőbb, hogy ha a bejegyzés címeként a dátumot írom…
Régen írtam blogot. De ez csak azért van, mert rengeteg dolgom volt. Persze ez nem kifogás, de azért mégis. Szerencsére annyi munkám lett így az év vége felé, hogy ki sem látok belőle. De ha esetleg mégis, akkor pedig ott van az új vállalkozás beindítása, amit egy nagyon kedves barátommal csinálunk közösen. És hogy mi is ebben az extra? Nos, a PurplePie gondolata már közel 10 éve motoszkál az agytekervényeimben, de eddig nem volt lehetőségem megvalósítani.
De most ennek is eljött az ideje. Ezt az évet a vállalkozás kialakítására szántuk, de a jövő év a beindításé lesz. Tehát amikor nem Ügyfél projekteken dolgozom, akkor ezt a projektet kalapálom, kalapáljuk. hogy minél jobb legyen a végeredmény.
Nos, ezért nem sikerül a blogot vezetnem. Amit azért is sajnálok, mert az volt az álmom, hogy egy hátizsákkal a hátamon fogok milliós céget vezetni. Amivel persze nem vagyok elkésve, de egy kicsi most szalad velem a világ. Hajnalig fenn, aztán hajnaltól munka, aztán család, aztán még egy kis munka, aztán egy kis tanulás.. Szóval húzós ez az év. És várom már a végét.
Ja és mellette a zenével is foglalkoztam, mert feltöltöttem a 2013-as albumomat, a Reboot albumot a Spotify platformra (és még sok másikra is) ami kapcsán most várom a process folyamat végét.. Szóval az is felkerül hamarosan…. 🙂
És furcsa lesz ezt lerírnom, de egyre jobban tetszik a Gutenberg….
