Ünnepi hajtás és projekt-kezelés. Az év vége a kiégésé?
Nos, úgy érzem kezd minden a helyére kerülni és végre látom az alagút végét. Persze homályosan, de év vége van, tehát ez természetes.
Végre úgy néz ki, hogy a projektek nagy részét le tudom zárni. A karácsonyi üdvözléseket sikeresen kiküldtem. Ez tartalmazza a leállásra vonatkozó információkat is, így mindenkit tájékoztattam arról, hogy néhány napig nem leszek.
Ami arra lesz jó, hogy megpróbálom kipihenni ezt az évet és végre egy kicsit magammal, illetve a családdal, tanulással, fejlesztésekkel foglalkozni. Mert hát vannak jövőbeli terveim.
Elsőként szeretném kitalálni, hogy miként lesz a jövő év. Annál is inkább, mert dolgozunk a háttérben egy új projekten, amit januárban szeretnénk elindítani. Másrészről meg akarom tervezni nagy vonalakban az egész éves kontent marketinget a jövő évre. Így konzisztens és jól felépített tartalmakat tudok majd közölni a közönség számára.
Szeretném fejleszteni egy kicsit a Python, JavaScript és PHP skilleket és a DevOps-os tudásomat, mert szükség lesz rá. Illetve a SEO-ban is jobban el szeretnék mélyülni, mert sok dolog változott az elmúlt egy évben.
És nem utolsó sorban, szeretnék maximálisan megismerni néhány érdekes új kütyüt amit beszereztem a munkámhoz. Az egyik egy SEO eszköz, a másik pedig az egyik fejlesztői tool kiegészítője, amivel az eddigi tapasztalataim alapján csodákat lehet művelni.
A SEO-hoz visszatérve, szeretnék egy kalssz tananyagot is létrehozni, amit a RankShock oldalon tudnék majd részenként közölni. Ezzel oda forgalmat generálva, a saját részemre pedig egy klassz blueprintet, amit majd használhatok a későbbiekben.
Illetve a hónap során elkezdtem összebarátkozni a Slim SEO termékcsaláddal. A bővítményt már használom egy ideje itt-ott, de a kiegészítőkkel együtt brutális dolgokat lehet vele megvalósítani. Ezt is szeretném a maximumra felhozni.
Körül-belül ezek a tervek az ünnepekre. Na és persze sok olvasás és pihenés. De a tool-okról, majd szeretnék néhány érdekes bejegyzést, videót is készíteni.
