Ha már Linux, használjuk ki. Tesztelésre, etikus hackelésre.
A mai napon (éjszaka) végre több időt tudtam tölteni egy új hobbival, amit a sok másik mellett kezdtem el. Egy kurzust csinálok éppen, ahol az etikus hackelés fortélyait sajátíthatom el. Így nagy örömmel vetettem bele magam a virtuális gépek és a Kali Linux sűrű erdejébe. Remélem lesz kitartásom hozzá, hogy végig csináljam, mert eddig nagyon izgalmas. Éppen a laptopomat alakítom át, hogy etikus célokra használhassam, hackelés szempontjából.
A Projekt célja, hogy megismerjem azokat a sebezhetőségeket, amelyek segítségével fel tudom törni az általam épített, fejlesztett oldalakatm mármint a saját oldalaimat természetesen, amelyeket én használok. Így remélhetőleg az ismeretek birtokában jobban ki tudom majd védeni azokat a jövőben. Tehát tulajdonképpen most annak kapcsán fejlesztem a tudásom, hogy később hatékonyabban védhessem meg a saját és Ügyfeleim oldalait.
Ez a kis bejegyzés is addig készült el, amíg az installáció futott.
